Maga a szállítmányozás alapvető feladatunk.
Ha szállítunk, akkor intézzük a vámmal kapcsolatos feladatokat is, hiszen remek kapcsolataink vannak az adott hivatalokban és így az esetek többségében a folyamatokat is fel tudjuk gyorsítani.
Segítünk a lehető legmegfelelőbb biztosítás megtalálásában és a megkötésében is. Nagyon kevés esetben, de előfordulnak káresetek, amikor a káresetek ügyintézésében is részt tudunk vállalni.
Problémát okoz egyes esetekben a nyelvi korlátok áthidalása, de számunkra a felsőfokú angol, olasz, valamint középfokú német és spanyol nyelvismeretünk, majd minden országban biztosítja a nemzetközi kommunikáció zavartalanságát.
Az eredmény, hogy a logisztikát teljesen komplexen, egy folyamatként tudjuk kezelni, ami mentén a hibák minimálisra csökkenthetőek, a hatékonyság viszont a lehető legmagasabb fokra emelhető.
Az első pillanattól, tehát az áru átvételétől az áru megérkezéséig, végig kísérjük az útján az árut és hiszünk a maximalizmusunkban. CRM-ben tervezzük és követjük a folyamatokat, és kísérjük figyelemmel az áru útját.
Szeretném egy kézbe adni az egész logisztikai folyamatot!
Hogy pontosan miben tudunk segíteni?
– Nemzetközi közúti szállítmányozás
Akár kisebb mennyiségek és komplett rakományok hatékony és biztonságos szállítása Európa szerte, pontosan és időre.
– Tengeri, Vasúti és Közúti Konténeres Szállítmányozás
A konténeres szállítmányozás tengeren, vasúton és közúton egyaránt, rugalmas hozzáállással az optimális logisztikai folyamatok érdekében.
– Speciális Áruk Szállítmányozása
Ömlesztett áruk szállítmányozása kipper és silós járművekkel, valamint hűtést vagy fűtést igénylő áruk dobozos tehergépkocsikkal, ugyan speciális módozata a logisztikának, viszont elengedhetetlen.
– Túlsúlyos és Túlméretes Áruk Szállítása
Nem csak a szállítást szervezzük le, de magát a lebonyolítást is magunkra vállaljuk, hiszen ez szintén egy komplex kihívás, ahol rengeteg mindenre kell figyelni.
– Veszélyes Áruk Közúti Szállítmányozása
Speciális igényű és speciális tudást igénylő terület, ahol nincs lehetőség a hibákra.
– Raktározás és Logisztikai Megoldások
MiniCRM rendszerünk segítségével hatékonyan és rugalmasan kezeljük az ügyfeleink raktározási igényeit, biztosítva a maximális átláthatóságot.
Mindezt szenvedéllyel és hozzáértéssel! Ha kéri, folyamatosan tudjuk informálni arról, hogy az áru hol tart és mikor várható annak megérkezése.
Dolgozzunk együtt, kérje segítségünket!
Miért a MAURONI Logisztika?
- Ügyfélközpontúság, rugalmasság: Gyors és segítőkész hozzáállás, mert ügyfeleink elégedettsége a legfontosabb számunkra és a kiváló üzlet egyik alapja a kiváló logisztika.
- Versenyképes árak, költséghatékony megoldások: Átgondolt munkafolyamatokkal és körültekintő szervezéssel minőségi, költséghatékony szolgáltatást nyújtunk.
- Megbízhatóság, bizalom: Szállítmányozói felelősségbiztosítással és kockázatelemzéssel garantáljuk a megbízható szállítást és hosszú távon számítunk partnereinkre és a bizalmukra.
- Fix Kapcsolattartó, elkötelezett munkatársak: Mindig ugyanaz a kapcsolattartó foglalkozik ugyanazon partnerek megbízásaival, biztosítva a személyes figyelmet és ismeretet.
- Nyelvismeret: Megértjük és kezeljük a problémákat. Felsőfokú angol, olasz, valamint középfokú német és spanyol nyelvismeretünk, majd minden országban biztosítja a nemzetközi kommunikáció zavartalanságát.
Segítünk sikerei elérésében!
Ahová, vagy ahonnan rendszeresen szállítunk
- Egyiptom
- Marokkó
- Ausztria
- Csehország
- Lengyelország
- Németország
- Olaszország
- Spanyolország
- Svájc
- Szerbia
- Szlovákia